HTML

MenniNorvégba

Egy pályakezdő kalandjai a messzi északon.

Friss topikok

Linkblog

Akácos út, csapd össze a tenyered!

2008.07.25. 19:24 Kvazmir

Kitartás!

Megint eltelt egy bő másfél hét legutolsó bejegyzésem óta. Próbálom kicsit felturbózni magam, hogy írak többet de valahogy nem tudom rávenni magam bejegyzéseim sűrítésére.

Pedig most van miről beszámolnom, ugyanis felidézni is alig tudom mennyi minden történt velem. Ebben a bejegyzésben több képet is felteszek majd a környkéről (amit ugyan nem én hanem drága szüleim készítettek) mert ezzel is adós vagyok (többek között).

Szóval! Minden remekül alakult a rettenet hajnali műszakban. Ha hamar nem is de végülis túlvagyok rajta. Legközelebb egy hónap múlva leszek ilyen beosztásban addig pihi vagy a munkának nem nagyon nevezhető 13:30-24:00 időszakban leszek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ezt megelőző hétvégén eljutottam egy igazi Norvég esküvőre, ugyanis Maria és Arne egybekeltek a múlt szombaton. A következő pár sorban az itt szerzett tapasztalatomat fogalmazom meg. Templomi szertartással kezdődött az esemény (amit nem követett anyakönyvvezetői), puritán református templom volt semmi csicsa, inkább hasonlított rendezvényteremhez a belső tere az épületnek mint templomhoz. A pap helyi nyelven beszélt természetesen, így egy kukkot sem értettem de feltünt, hogy a szertartás közben viccelődött a párral, hogy oldja a bennük lévő feszültséget, ami itthon nem szokás. Ezt követően a násznép átment a helyi konferenciaközpontba, ahol az összejöveteleket tartják a Sagvagiak.

Mint az odafele menet megtudtam, a vacsorát valamint az azt követő bulit nem a pár, hanem a terstévek, barátok szervezték, ami jelenesetben 20-22 éves srácokat takar. Kicsit furcsáltam, hiszen otthon nagy gonddal előkészítet esemény egy "lakodalom" de nem ez lesz az utolsó pontja az estének, amin néhol kikerekedett a szemem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vacsora welcome drinkkel indult, az italt nem tudtam sajna beazonosítani de olyan gyenge alkoholos spritera hasonlított. Ezután mindenki megkereste a helyét és megállt a széke elött. Mikor mindenki a "helyér került" bevonult az ifú pár és csak ezután foglalt helyet a násznép. Mindenki talált magaelött egy kis könyvecskét, amiben megtalálta a menü összetételét, családi fotókat, dalokat mellyek eléneklésre vártak.

Andreas, Maria öccse volt az esemény "házigazdája". Nyomban bele is csapott a közepébe. Kérte a jelenlévőket, hogy énekeljék el az első mondokát, ami a megzenésített menü volt. Ekkor kb. 70 ember együtt kezde el énekelni a leves, főétel, desszert dalát. Ezután beszédek hosszú sora jött. Menyasszony, vőlegény, tanúk, szülők, egyébb hozzátartozók mondhattak köszönetet és készítették fel a fiatalokat a közös életre. Olyan kilenc, tíz óra körül végetértek a felszólalások, majd ismét közös ének következet a "ha jó a kedved üsd a tenyered" ritmusában. Az este ezen tájékában már nagyon furcsáltam, hogy a közös daloláson kivűl semmien zenét nem hallottunk, ami teljesen elképzelhetetlen egy magyar esküvőn. Ekkor érkezett egy kétfős csapat, akik a menyasszonytáncra kísérték a fiatalokat. De sajna ők sem maradtak három számnál tovább. Az est további részén mp3ról szólt a zene kisebb mekszakításokkal. A szünetekben az itthon is bevett dolgok, mint csokordobás a lányoknak, harisnyakötő a fiúknak voltak. A legszembetűnőbb és a legnagyobb külömbség egy magyar és egy norvég esküvő között az az alkohol fogyasztásának "kultúrája" volt. Ugyanis itt nem adnak, vagy ha igen minimális mennyiségű piát a népeknek. Ha akarsz inni hozol magaddal...Repkedtek is nilonzacsók amerre fordult az ember.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bulinak ahogy hallottam reggel lett vége. A magam részéről négykor már ágyban voltam, két üveg jófajta hazai és kevésbé jó külhoni naftával a gyomromban. Vasárnap keserves búcsú a családtól, akiket nem tudni mikor látok legközelebb (ha minden a tervszerint alakul már szeptemberben) majd vissza a barakba. A héten lehúztam három extra napot 16:00-24:00ig az íze kedvéért. Most pedig megérdemelt pihenésem első napját töltöm és pótolom a hiányosságaim. Már mostam is egy nagyadagot. A szárítás kicsit macerás mert nem túl nagy a szobám viszont mosatlanból volt bőven. Így jelenleg mindenhol száradó ruhák borítják barakom. 

Nemsokára újra jelentkezem, kitartást!

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://menninorvegba.blog.hu/api/trackback/id/tr62585705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ujpesti 2008.07.25. 22:54:56

A cápás énekről nem írtál, sőt a röhögö görcsröl sem. Egyébbként mintha az az alkohol egy kicst többlettvolna a leírtaknál, de ez már részlet kérdés.Egyébbként remélem hogy ,az esküvő nagyhatással volt rád.

Malp 2008.07.27. 23:19:12

MÁRKLÁR, MÁRKLÁR!

Egyébre gondolatokra nem nagyon vagyok képest most a hétvége miatt, mert mi is bőszen izlelgetjük a helyi alkoholos folyadékokat, dohánytermékeket és egyéb szívható dolgokat(spagetti). De látom Te is elvagy, aminek örülünk nagyon! Majd kiugrunk hozzád egyik este...

Kitartás!

ipmics 2008.07.29. 09:27:30

:)
Végre van újra gépem, így már én is nyomon tudom követni kinti életed azon részét, melyet fel mersz tenni a netre.

Aztán ne ám az egész fizud a drága kocsmákban hagyd!
Pusssz, majd msn-en!

Lacsi 2008.08.02. 17:33:51

Csoki MedveDisznóEmber!!!

Szóval alakulgatnak a dolgok. Helyes. Na és arról tudsz már valamit, hogy mikor számolsz be személyesen az élményekről. /tudod, erre a kis porfészekre gondolok, Magyarországra :-)/
Majd valamikor msn-en dumázzunk ok?

Na igyál sokat, nehogy kiszáradjon a szád!!! :-)

Hali

totyko 2008.08.29. 19:25:17

Üdv,
csak most vettem észre véletlenül msn-en a blogod címét, ezentúl én is figyelemmel kísérem majd külföldi ténykedésed. Remélem azért nem lesz belőled
koponyából denevérvért szürcsölgető északi kifestett
death metál arc, amikor visszajössz!;)
süti beállítások módosítása